Címke: Eperjes Károly

„Az igazat mondd, ne csak a valódit”– Előadás a XX. századi Isten-kereső költők műveiből

„Az igazat mondd, ne csak a valódit”– Előadás a XX. századi Isten-kereső költők műveiből
Értékeljen!

Eperjes Károly és Eperjes Borbála a bécsi Pázmáneumban

Eperjes Károly és lánya Eperjes Borbála
Eperjes Károly és lánya Eperjes Borbála

Rendhagyó verses-zenés irodalmi estet tartott a bécsi Pázmáneumban Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész és lánya, Eperjes Borbála szeptember 23-án. Az esemény, amelyre a XI. Ars Sacra Fesztivál keretében került sor, XX. századi magyar költők istenes verseivel ismertette meg az érdeklődő bécsi magyarságot. Az előadást az évtizedek óta hagyományosan megtartott szombat esti magyar nyelvű szentmise előzte meg, amelyen a Pázmáneum Cantus Arcis Kórusa, valamint a Musica Divina Kamarakórus közösen teljesített zenei szolgálatot.

Az összeállítás tematikáját Lukács László: Innen és túl Versek az Isten-kereső emberről, valamint Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban című munkája adta. Az Innen és túl antológia a XX. század istenkereső verseiből ad tematikus válogatást: Ady Endrétől és a Nyugat költőitől kezdve kortársainkig mintegy kétszáz költő vall az élet értelméről, a halálról és a feltámadásról. Eperjes Károly – aki maga is ars poetikaként tekint e versekre – ezúttal keresztény identitását megélő hívő emberként állt hallgatósága elé, megvallva, hogy több mint huszonhárom éves út vezetett odáig, hogy bizonyos istenes verseket egészen magáénak érezzen.

Az előadó által megidézett költemények központi mondanivalója a szabad akarat, a megtérés és a lét végső értelmének jelentősége mentén ragadható meg. Elsőként József Attilától A számokról című verset szavalta el, amelyben a költő előbb az öntörvényűségről, majd az „istentörvényűségről” vall.

József Attila: A számokról

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

József Attila ugyanezt a kérdést közelíti meg más oldalról a Két hexameter című költeményben is, egymásnak ütköztetve az öntörvényűséget a becsületesség, az igazság mellett való elkötelezettséggel.

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

„Az igazad mondd ne csak a valódit” – fogalmazza meg József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versében mint európai az európainak, aki nemcsak hogy szívesen olvasta a nagy európai gondolkodó emberiséghez szóló üzentét, hanem írásait magas szinten valódinak is tartotta. „Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb… A valóság az, hogy születünk és meghalunk. Az igazság viszont e fölött áll, hogy van föltámadás. Ha nem támadt volna föl, hiábavaló lenne a hitünk, az hogy itt vagyunk. Az ókori kultúrák is az igazi katarzist, megtisztulást keresték. Hol van a megtisztulás? Ki az, aki megtisztít? Éppen ezért, amikor olvassuk az evangéliumban Jézus szavait, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet, evidens, hogy középpontban az igazság van. Az út Ő: aki követni akar engem vegye fel keresztjét. Ez szenvedés nélkül nem megy. Csak így jutunk el az igazságra, az örök életre. Az igazság, a jóság, szépség hármasában kell éljünk. Mindig az első helyen az igazságkeresés kell, hogy legyen. Akkor megtudjuk mi a jó. A jó az, ami az Istennek jó. Az jó az embernek is. Nem szabad, nem lehet kifordítani a szépség, jóság igazságát – vallja a színművész.

Eperjes Károly-Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész
Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész

Eperjes Károly emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy újra kell gondolnunk az értékrendünket, mindazt, amire életünk alapját lefektetjük. A világban sokféle válság tapasztalható napjainkban, ezért – mint fogalmazott – feltétlenül szükséges, hogy identitásunkat kultúránk gazdag örökségéből, értékrendjéből építsük föl. Az úton levés mindig keresés, úgy kell azonban keresnünk, hogy megtaláljuk életünk végső célját.

Pázmáneum díszterme
Pázmáneum díszterme

Az est során további költők istenes verseit mondotta el a közönségnek, mely versekben megfogalmazódnak az Isten keresés, és Istenre találás útjának legkülönfélébb módjai. Ily módon verseikben mintegy vallomásszerűen megírják, hogyan vált a nem hívő útjuk a hívő ember útjának a részévé. A megtérés központi elem ezekben a versekben. Ilyen a sokak által ismert Ady Endre-vers is, a Krisztus kereszt az erdőn.

„…Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmúlt s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.”

Ebben a versében Ady korábbi magatartására utal, miután húsz év után megírja ezt a versét. Apja megemelte a kalapját, valahányszor kereszt előtt ment el, ő azonban nem így cselekedett. Ezért írja: Apa, fiú: egy Igen s egy Nem. Olykor mi is hasonló helyzetben találjuk magunkat, mikor öntörvényűségből, makacsságból elutasítunk Istent és embert egyaránt. Időnként ajánlott, hogy napi rutinná vált tükörbe nézésünket felülvizsgáljuk: kit és hogyan látok a tükörben? Tiszta a tükör, és benne, amit látunk? Külső és belső egyaránt harmóniában van? Miért és hogyan dolgozik a test a lélekért? Mit jelent az egyedüllét és magány? Velem a hűség van jelen? Tudom és hiszem azt, hogy van mindig, aki vár rám. Az Atya nem egyedül, csak olykor magamra hagy. Hozzá visszatérhetünk. Az istenes költők és az est előadója e költeményeken keresztül utat mutat, miként találhatunk vissza az atyai házba.

A XX. századi istenes versek költői koruk kihívásainak közepette keresték az immanencia mögött a transzcendens valóságot. Az a vágy fűtötte őket, hogy életük összefüggéseit feltárják hitbéli növekedésük fényénél. Hol pörlekedtek, panaszkodtak, kértek és hálát adtak.

Mit üzennek magyar költőink istenes versei? Ha olykor fellapozzuk őket, könnyen rádöbbenünk, hogy vívódásaik hasonlóak a mieinkhez. A közös magyar kultúra, a nemzeti nyelvű irodalom azonban nem csak egymáshoz kapcsol bennünket határokon innen és túl, hanem az Istenkereső költők szavain át hidat épít a transzcendenssel való közösség felé is.

Fotó: Varga János

Cseh Csaba – Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa