Címke: Kalejdoszkóp folyóirat

Kalejdoszkóp: A diaszpórában élő magyarok szolgálatában

Kalejdoszkóp: A diaszpórában élő magyarok szolgálatában
Értékeljen!

Kalejdoszkóp folyóirat 

Az idén húszéves torontói Kalejdoszkóp folyóirat köszöntése gyanánt az általa teljesített szolgálatról írok, hiszen a lap elsősorban a diaszpórában élő magyarok ügyét tekinti céljának, sőt azokra is gondol – magyar–angol kétnyelvűsége által –, akik már nem beszélik nagyszüleik, szüleik nyelvét, de szívükben a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat. A folyóirat szolgálja a Kárpát-medencében élő honfitársainkat is és angol nyelven beszélő, irántunk érdeklődő barátainkat is. Alábbi soraimmal köszöntöm a jubiláló folyóirat főszerkesztőjét, Dancs Rózsát, és férjét, Telch Györgyöt, a kiadó elnökét. Kísérje szolgálatukat továbbra is Isten áldása!

A diaszpórában élő magyaroknak szükségük van ilyen elkötelezett emberek szolgálatára, mert azok, akik különböző okok miatt távol élnek szülőföldjüktől, gyakran az „idegenségérzet” hálójának a foglyai. A magyar ember ebben az érzésben kiemelkedik a többi nép közül. Itt is jellemző rá az, amit melankolikus, kesergő népénekeink szövegei, illetve dallamai is visszatükröznek. Az idegenben élő, aki az új hazában keresi az életlehetőségeit, lelki és szellemi támaszra szorul, mert ezeknél az embereknél a gyökértelenség és remény vegyítéke uralja az érzéseket. Elszakadva a szülőföldtől, nem találja azonnal és minden helyzetben helyét az új hazában, mégis reménykedik abban, hogy megteremti boldogságát, sikerekben lesz része. Az ember érzi, hogy mindaz, amit tenni akar, a valóságban nem úgy sikerül; hogy az a személyiség, amivé lenni szeretne, nem úgy valósul meg. Nemritkán szakadék keletkezik saját lénye és azon világ között, amely őt körülveszi. Így létrejöhet az elidegenedés állapota. Ezt az idegenbe szakadtak többsége így érzi. Aki más kultúrkörből érkezik az újhazába, szemben találja magát ugyanis a szekularizáció olyan formájával, amit szülőföldjén, így a Kárpát-medencében nem tapasztalt. Ezt a terhet nevezzük kultúrsokknak. A diaszpórába bevándorlóknak bizonyos része sosem találja meg a lelki egyensúlyát, hanem ebben a sokkos állapotban éli életét. A második nemzedéknek valamelyest sikerül ezt a falat áttörni, jóllehet itt sem mindig beszélhetünk tökéletes állapotról. A bevándorlók gyermekeinek egy része ugyanis idővel felfedezi, hogy neki többet kell tennie a siker érdekében az őslakosokkal szemben.

Ez a lelkiállapot igényli, hogy legyenek elkötelezett személyek, akik a diaszpórában élőknek segítséget nyújtanak, hogy így mindennapjaik élete megelégedettséggel telítettebb, boldogabb, elviselhetőbb legyen. Ezen személyek közé sorolhatók a különböző területeken dolgozó emberek, így a lelkészek, írók, tanárok, hogy csak néhányat említsünk, akik oly mértékben nyújtanak segítséget a diaszpórában élőknek, hogy ezáltal az itt élők képesek megőrizni az idegenségben nemzeti önazonosságukat. Jóllehet a befogadóországot is párhuzamosan sajátjuknak tekintik. Több évtizedes diaszpórai tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a lelkészek munkája a vallás és kultúra megőrzésében szintén nem elhanyagolható tényező, és ebben az írásban említésre méltó az ő érdemük is. Mindenik felekezethez tartozó lelkipásztor, különböző történelmi időkben – Nagy Háborút, második világégést, 1956-ot, majd a kilencvenes éveket követően – szívügyének tartotta a magyarok identitásának ápolását, és nemcsak a vallás, hanem a kultúra területén is tevékenykedtek. Így nagyban hozzájárultak a nyelv, a hagyomány ápolásához, és nekik is köszönhető, hogy a diaszpórában napjainkban is magyar közösségek jelenlétéről beszélhetünk. Szeretném remélni, hogy ez a jövőben is megállapítható lesz.

Ehhez hasonló szerepet teljesít a Kalejdoszkóp is. Dancs Rózsának és férjének húsz évvel ezelőtti álma nem öncél volt, hanem a magyarság érdekében olyan döntést hoztak, ami két évtizede a diaszpórában élő magyarok támaszává vált, sőt felvállalta azon magyarok szolgálatát is, akik már nem beszélik őseik nyelvét, hanem angolul kommunikálnak egymással. Teszik ezt a szolgálatot nemzeti ünnepeink előtti tisztelgéssel, ami az össznemzetben való gondolkodás hitvallásaként értelmezhető és így az olvasókat is ennek az eszmének a követésére sarkallja. Hasonló a kultúra szétágazó területére való odafigyelésük, amikor rendszeresen költők verseit, írók prózáit jelentetik meg, és nemcsak a múltból idéznek, hanem kortárs nagyjainkra is ráirányítják a figyelmet.

Kedves Rózsa, Kedves Gyuri, találkozásaink Torontóban, Bécsben, Linzben, Budapesten, Szombathelyen lerakták barátságunk alapjait, ami egyre inkább elmélyült. Az egymáshoz való ragaszkodás, egymás értékelése a nagy távolság ellenére is valóságként létezik életünkben. Két alkalommal a Jakab Antal Keresztény Kör társelnökeként én is vendégetek lehettem új hazátokban és élvezhettem gondoskodásotokat, azt a gazdag programot, amelynek keretében rövid idő alatt igyekeztetek betekintést nyújtani az ottani magyarság életébe és megmutatni az ország néhány nevezetességét. Köszönöm, kedves Rózsa, szép és tanulságos könyveidet, amelyekkel megajándékoztál.

Külön köszönöm, hogy a Kalejdoszkóp hasábjain a velem és munkámmal kapcsolatos és rólam készült írások, beszámolók mindig helyet kaphattak.

Kívánom, hogy továbbra is szolgálhassátok e folyóirat által a diaszpóra magyarságának ügyét. Adjon Isten nektek ehhez erőt, egészséget és jóakaratú segítőtársakat. Érezzétek magatokon mindig Isten áldásának az erejét.

Prof. Dr. Vencser László

morálteológus, az ausztriai idegen nyelvű katolikus lelkészségek országos igazgatója, Bécs/Linz